1.fejezet - What are you doing here?

Sziasztok!
Azért kezdtem bele ebbe a blogba, mert komolyabb témára akarok áttérni. Egyetlen egy blogom volt még, illetve még egy de azt befejeztem.Szeretném ezt sokkal jobban megcsinálni, nem úgy mint a legelsőt, amiről a véleményem inkább nem fejtem ki. Remélem tetszeni fog a történet, próbálom minál eredetibben megcsinálni, hogy ne tűnjön sablonosnak és mindekinek elnyerje a tetszését! Itt is lenne az első fejezet, remélem megjegyzéseket hagytok és sokan feliratkoztok!
Csók, xx Patri

,, - Sofia! 
- Igen? - néztem a zöld szempárba. Már nem úgy csillogott mint az előtt. Egy féléve a szeme színe is elmúlt és úgy érzem sosem láthatom újra azt a boldog, csillogó és gyönyörű zöld szempárt. 
- Ülj le kérlek az ágyra! - mutatott ágyamra, én pedig leültem. Fűrkésző tekintettel néztem rá. Egy ideig állt, majd idegesen leült. - Sofi! El kell mennem!
- Mikor jössz? - tettem fel első kérdésem.
- Nem tudom.
- Hova mész?
- Londoba kell költöznöm. 
- Tessék? - emelkedett meg a hangom két oktávval. - De hát miért? 
- Sof jelentkeztem az X-Factor -ba. 
Ketté törtem. Elmegy, itt hagy mint anyáék. Teljesen egyedül maradtam. Nem akarom, hogy elmenjen. Szeretem őt.
- Harry, kérlek ne menj el! Maradj itt velem! Nem hagyhatsz itt! Te nem! Ne hagyj itt mint anyuék! - gyűltek könnyek a szemembe. - Kérlek szépen Harry! Ne hagyj itt! - csordult végig az első kósza könnycseppem. 
- Nem hagylak itt! Vissza jövök érted! Nem hagylak magadra! Szeretlek Sof, és nem akarlak elfelejteni! - ölelt magához. Sírni kezdtem. Hiába mondja, hogy nem akar itt hagyni mégis elmegy. 
- Kérlek Harry! Ne menj el kérlek! Ne hagyj egyedül! - sírtam, ezzel össze foltozva fekete pólóját. 
- Sofi döntöttem! El kell mennem! Vissza jövök megígérem! Ne sírj, kérlek! - szorított. 
- Ígérd meg, hogy vissza jössz még hozzám! - szipogtam. Nem akartam elhinni, hogy Harry is elmegy. Itt hagy.
- Megígérem! Bármi is lesz, én melletted leszek! Szeretlek Sof ezt ne felejtsd el! - mondta és éreztem vállamon az ő könnycseppjeit is.
- Mikor indulsz? 
- Holnap reggel - erre megint kitört belőlem a sírás. - Sofi ne nehezítsd meg a dolgom! Kérlek ne sírj! Szeretlek Sofia! - ölelt még szorosabban magához. Álomba sírtam magam.
Másnap reggel egy gyengéd puszira ébredtem az arcomon. 
- Sof mennem kell! - nézett rám keserűen Harry.
- Harry szeretlek! - öleltem meg.
- Én is szeretlek! Megígérem vissza jövök! Akár sikerül, akár nem!  Szeretlek! - suttogta fülembe. Sós könnycseppjeim landoltak vállán. Elhajolt tőlem, egy halvány csókot hintett homlokomra, megfogta a kezem és bele helyezett valamit. Megfordult és kiment a szobából. Egy világ tört szét bennem. Újra! Miután anyuék elmentek, Harry töltött fényességet napjaimba. Nem állnék saját lábamon, ha Harry nem lett volna velem. Kívűl erős volt, viszont belül gyenge és össze tört. 
Kimásztam a takaró alól és az ablakhoz siettem. Odakint szakadt az eső. A kipárnázott ablak párkányra ültem és onnan szemléltem az esőt. Láttam ahogy Harry beszáll Stella nénikém kocsijába. A lámpák felvillannak és Stella néni lassan kiáll a kocsi felhajtóról. Egyenesbe irányítja kocsiát, és elhajt a szürkeségbe.''

Mindez három éve. Három éve, hogy Harry elment és itt hagyott. Azt ígérte vissza jön. Azt ígérte bármi is történjék itt lesz velem. Nem hagy magamra! És megszegte ígéretét. Azóta sokat változtam. Nem az a gyenge, törékeny lány vagyok. Erős vagyok legalábbis kívülről. Belül ugyanúgy kettő vagyok törve, mint azon a napon. Mikor Harry elment és itt hagyott. Magamra maradtam teljesen egyedül. Se apukám, se anyukám, se testvérem. Egy időben rendszeresen hívott, SMS -t küldött de abba maradt. Miután össze került a négy sráccal teljesen elfeljtett. Elfeljtette mit ígért.
Az ablak párkányon ülök és nézem az eső cseppeket. Akárcsak azon a reggelen. Azon a borús, szomorú reggelen. A 'H' betűs nyakláncomat szorongatom amit még anno helyezett a kezembe Harry. Borzasztóan hiányzik. Hiányzik érintése, ölelése, minden puszija, védelmezése egy szóval az egész régi Harry Styles. Tudom többet nem játszhatunk önfeledten. Tudom többet nem tudom meg ölelni. Tudom többet nem érzem édes illatát. Csak ez a nyaklánc maradt ami emlékeztet rá. Semmi más.
A kocsi felhajtóra egy fekete autó gördült fel. Ki ez? Mit akar? Nem szabad oda állnia. Stella néni nem tud majd parkolni! Leszaladtam a lépcsőn a bejárati ajtóhoz. A kukocskálón kileskelődtem és nem hittem szemeimnek. Hiszen ő Harry. De mit keres itt? Azt hiszi megbocsájtok neki? Azt hiszi nyakába ugrom, ha meglátom őt? A csengő már szólt is.
- Menj innen! - kiáltottam ki, bár hangom remegett. Könnyeim újra három év után előjöttek és rohamosan folyni kezdtek arcomon.
- Sofi! Beszéljük meg kérlek! Bocsájts meg nekem! Annyiszor meg akartalak látogatni! Annyiszor szerettelek volna újra látni! Sof, kérlek engedj be! Beszéljük meg!
Hirtelen kinyitottam az ajót és szembe találtam magam vele.
- Sofi, hogy megnőttél! Kész nő lett belőled! Csodálatos vagy! - indult meg egy lépést de megállítottam.
- Nem Harry, nem! Elfeljtettél, elhagytál, az ígéreted megszegted és soha többé nem láttalak újra a mai napig. Ide jössz, felbojgatod az életem és azt hiszed röktön a nyakadba borulok. Hát tévedsz! Nagyon nagyot tévedsz! Gyűlöllek Harold Edward Styles, gyűlöllek! Számomra halott vagy mint anyuék! Nem létezel többé! És most menj el innen nem akarlak többet látni! - zokogtam.
- Én...
- Nem Harry! Menj innnen! Nem akarlak többet látni! Nyomás! - mondtam majd elfordultam.
- Csak tudd, hogy én mindig is szerettelek! Gondoltam rád éjjel, nappal! Egy percre sem feljtettelek el!
- Akkor hívtál volna. Vagy küldtél volna egy rohadt levelet - hüppögtem.
- Ha tudnád hányszor próbáltam! Mindig a kukában végezte az összes levél. Egyszerűen féltem a szemed elé kerülni. Féltem írni. Ne haragudj rám kérlek Sofi!
- Menj el Harry! - szűrtem ki a szavakat.
- Szeretlek! - mondta majd becsuktam az ajtót. Zokogva borultam a padlóra. Miért történik ez velem? Miért nem hagy békén ha eddig nem keresett? Csak felszaggatta a begyógyult sebeimet. És ennek ellenére még mindig szeretem. Hát persze, hogy szertem hiszen a testvérem. De megbocsájtani nem tudok. Még nem.