7.fejezet - Hello! We are One Direction...

Sofia Styles

Reggel mikor megébredtem kilenc óra körül lehetett. Hát igen jó későn feküdtem le. 

Egy nővérke hozta reggelimet, utána pedig benézett a kezelő orvosom. Picit beszélgettünk, és feltette ő is azt a kérdést, amitől féltem és már  utáltam: ,,Miért nem fogadod el a műtétet Sofia?'' 

Nem válaszoltam rá. Tudja jól miért nem fogadom el a műtétet. Mindenki tudja, és mégis ezzel faggatnak. És ez így annyira nem fair. 

Miután az orvos elment és elgondolkoztam. Számtalanszor lepörgettem az agyamban, hogy miért kellene elfogadnom a műtétet és, hogy miért nem kellene. 

Ha elfogadnám, tovább élhetnék, és még azt is megkockáztatnám, hogy boldogan, Harry -vel és Stella nénivel. Hiszen 16 éves vagyok, előttem áll az élet. Én pedig elakarom magamtól dobni?

Miért nincs itt mikor kéne?

Lenyomódott a kilincs, s belépett rajta megmentőm. Széles vigyorra húzódott szám. Felkaptam a táblát, a tollat és körmölni kezdtem. 

- Sofi, mielőtt bármit is mondasz én beszélek. Először is, hogy vagy? 

Letöröltem amit eddig írtam, oda firkantottam egy ,,Jól'' -t és tovább írtam. 

- Remek akkor, had mutassak be neked a barátaimat - mosolygott. Homlokom ráncba szaladt. Barátai? Már mint azok a barátai? 

Besétált négy srác. Nagyjából egy magasságban voltak. Végig néztem rajtuk, s már kezdett idegesíteni, hogy öt szempár fusztrál. 

,,Ne nézzetek már így!''

Mutattam fel a táblát, mire elnevették magukat. 

- Hello! - intettek.

,,Röstellem, de a neveket nem tudom''

Megint jót mosolyogtak rajtam, -bár nem értem miért- és előre lépett az egyik. 

- Liam vagyok! - nyújtott kezet, amit nehezen, de megráztam.

- Louis - jött a következő és hát elég izgatottnak tűnt. Más szavakkal: nem bírt egy helyben megállni. Ennek mi baja? 

 

 

A következő egy borostás arcú, barna szemű srác volt bizonyos Zayn.

- Niall - mosolygott a szőke, világos kék szemű fiú. Eddig ő a legszimpatikusabb, meg talán Liam. 

Egy ideig gondolkoztam, hogy hogy is hívhatják azt az izgága srácot, de aztán beugrott.

,,Már bocsi, de miért ugrálsz folyton Louis...?''

- Izgatott... - paskolta meg a fejét Hazz, mire a fiú hevesen kezdett bólogatni.  

,,Mondanám, hogy érezzétek otthon magatokat, de az itt nem nagyon jönne össze, úgy hogy maradjunk annyiban, hogy leültök''

 

A fiúk megfordultak és a mögötte lévő kanapéra leült huh, azt hiszem Zayn, Louis és Liam.

- Héé! - szólalt föl, a Niall. Igen, tudom a neveket! 

Bevágta a durcát és leült Harry mellé az egyik fotelbe. 

Beállt a kínos csend. Csak a szuszogást lehetett hallani, no meg az idióta gépek csipogását. 

- Tényleg... -csillant fel az izgágának a szeme. - Ciprusok vagy - nyomkodott valamit a telefonján - Görögország - mutatott fel egy képet. A négy srác a fejüket a kezükbe temették. 

,,Miről van szó? Egyébként szerintem Ciprusok'' 

- Ez az! - mondta egyszerre Harry és Liam. Még mindig nem értettem. Niall vette a lapot és elmagyarázta miért is olyan fontos ez, én pedig csak kikerekedett szemekkel bámultam. Műtét.... már az életemet sem akarom megmenti, erre ezek utazással kínoznak? Ez most komoly? Utazás? Ki van zárva! A fürkésző tekintetek újra beindultak és csak figyeltek, hogy mit szólok ehhez az egészhez. Hát, nagyon nem tetszett a dolog. De a másik felemen, még mindig ott volt a kísértés.... napsütés, tengerpart, homok... ne már! Így nehéz ellent mondani.

,,Szóval mentek a Ciprusokra''

- Nem, nem, nem! Megyünk a Ciprusokra... megyÜNK! - nyomta meg a végét Harry. - Ugyanis megfogsz gyógyulni.... - és itt a téma megint.

,,Jó mindegy, inkább hanyagoljuk ezt a témát. Valaki kezdje el a mesedélutánt.''

- Majd én... - szólalt fel a most már nyugodt Louis. - Először is fel vagyok háborodva, hogy Harry nem mesélt neked rólam...
- Már mint úgy értetted rólunk - szólt közbe Liam.
- Ja, ja persze! Szóval Harry... - fordult feléje.

,,Louis... igazából engem nem izgatott a téma!''

Miután valószínűleg leesett neki, hogy mit írtam össze vonta szemöldökét és felszegte állát. 

- Igen? - kérdezte felhúzott orral. Alig bírtam vissza folytatni a röhögést., így csak bólintottam. - Készültem ám - se előhúzott egy kisebb összehajtogatott papírkát, és azt egy rántással szétnyitotta. - Nos mint itt látszik - vett fel szemüveget és egy pálcát amivel mutogat. - Szóóóóóóval - mint valami idegbeteg, vagy mikor beragad az 'ó' a billentyűzeten, Louis úgy nyomta meg az 'ó' -t. - Mint itt látszik, itt lettünk egy csapat - törölgeti "mű" könnyeit - és itt szárnyalunk - és egy hosszú vonal felfelé. Berakott egy következő képet, amin több rajongó látható. - Mint látjátok, több ezer rajongó, bolondul értünk - és itt még egy képet mutatott a fanokról. - Mivel a te drágalátos testvéred - nézett rám Louis - benne van ebben a szívdöglesztő bandában, ezért gondoltam, hogy mesélt rólam....
- RÓLUNK! - szólt közbe egyszerre a másik 4 srác, kivéve Harry.
- Rólunk - forgatta szemeit - neked! Sértő, hogy ez nem így lett! Akarod drágám, hogy mindent a legelejétől meséljek?
Bólintottam. Most már tényleg érdekelt, meg megbántani sem akartam. Belefogott a hosszú mesébe.

Másfél órával később

- Szóval ott álltunk, sírtunk és nem tudtuk, hogy mit tegyünk! Együtt maradjunk, vagy ennyit a versenyről... - már mindenki fogja a fejét. Louis másfél órán keresztül, (ha nem több) magyarázta, hogy nem tudták mit csináljanak, mikor közölték velük, hogy vagy folytatják csapatként a versenyt, vagy viszont látásra.
- És mi, mi lesz? - rágta a körmét Niall.
- Ott voltál haver... szerinted mi lett? - kérdezte Zayn.
- Csönd már... tudni akarom mi lesz! - intette le Niall.
A szemeim csukódtak le.
- Héhéhé, Kislány nem alszunk! - szólalt fel Louis, mire kipattantak a szemeim.

,,Bocsi, csak nem érzem jól magam!''

- Rosszul vagy? - termett mellettem Harry.

Bólintani is alig bírtam. Hirtlen lettem rosszul, alig kaptam levegőt, és szúrt a szívem. 

- Hívok orvost... - rohant ki Harry. Mellettem volt a többi srác is és aggódóan vizslattak. 

- Kisasszony... mi a panasza?

- Azt mondta rosszul van!

- Az pontosan mit takar?

,,Szór a szívem és alig kapok levegőt!''

- Kérem menjenek ki! - fordult a srácok felé az orvos. - Maga is Mr.Styles.

- De...

- Kérem menjen ki!   

- Kint leszünk! - mutogatott Harry és egyedül maradtam az orvossal.

6.fejezet - Be careful with...

Sziasztok!
16.olvasó, 4 megjegyzés! IMÁDLAK TITEKET! Egy kis meglepi rész! És ha minden jól megy akkor szombatra is hozok egyet! Ja, és azzal is számoljatok, hogy már csak 4 fejezet van hátra. Szomorú, de ezt nem lehet tovább ragozni. Én is fájós szívvel fogok megválni ettől a blogomtól, és remélem, hogy majd ti is. Ja és ha valakit felvidít: van még egy blogom (lentebb egy picit a link) amit iszonyúan elszúrtam, azért is mert első blogom volt. Valamint két újabb ötletem is van, már csak kérdés, hogy melyiket valósítsam meg! ;)
Jó olvasását!
UI.: Kérlek titeket nézzetek be ide is, ez a másik blogom és elkellenének ide is kommentek! :) [KATT]

Csók, xxx Bogyesz♥

Harry Styles

- Srácok... 

Jó rég voltam már itthon.

- Harry! - kiáltott Louis, s a következő pillanatban a nyakamban volt. - Hiányoztál! 

- Szia Hazz! - sétáltak ki a többiek is.

- Ti is hiányoztatok! - öleltem meg Zayn -t és Niall -t.

- Hello Öcskös! -  karolt át Liam.

- Szia Liam! - öleltem át őt is.

- Na mi újság? - tett fel az első kérdést.

- Megbocsájtott? - nézett rám csoki barna szemeivel Zayn.

- Hol van most? - érdeklődött ír barátom.

- Beszéltél neki rólunk? - húzott a kanapé felé Louis.

- Elmondok mindent ha végig hallgattok és csöndben maradtok.

- Kussban leszünk! - mondta Niall teli szájjal. Most is zabál.

- Öhm... elég hosszú az egész, úgy hogy próbálom rövidre fogni. Először is elküldött, szörnyű dolgokat vágott a fejemhez. 

,,- Nem Harry, nem! Elfeljtettél, elhagytál, az ígéreted megszegted és soha többé nem láttalak újra a mai napig. Ide jössz, felbojgatod az életem és azt hiszed röktön a nyakadba borulok. Hát tévedsz! Nagyon nagyot tévedsz! Gyűlöllek Harold Edward Styles, gyűlöllek! Számomra halott vagy mint anyuék! Nem létezel többé! És most menj el innen nem akarlak többet látni!''

- Aztán sikerült a nénikénkkel beszéléni aki neveli őt és erre pont betoppant ő. Stella néni, így hivják nénikénket, rászólt, hogy hallgasson meg.

,,- Sofi én nem tudom hol kezdjem! Miután bejutottam koncentráltam, hogy sikerüljön és az élő adásba is felvegyenek. Viszont ez nem ment olyan könnyen. Mivel csak négy srác társaságában folytathattam a versenyt, ezért belementünk mind az öten. Ezek után pedig kövtkeztek az élő show, és teljesen elvoltam foglalva. Négy idegennel, teljesen egyedül. Össze kellett szoknunk és mellette ott vltak a próbák. A verseny után számtalanszor kezembe vettem a telfont azzal az elhatárzossál, hogy felhívlak, de le is raktam. Leraktam mert féltem. Féltem, hogy megutálsz. Attól féltem, hogy teljesen megutálsz amiért a műsor alatt nem hívtalak. Számtalanszor emeltem fel a tollat és a papírt, de mindig vissza is került az asztalra. Féltem, hogy már nem szeretsz. Kitagadsz. Ezek után egyre görcsösebb lettem. Elmondtam a fiúknak, akik mai napig is a legeslegjobb barátaim, hogy mi bánt. Bíztattak, hogy hívjalak fel, megakarnak ismerni, de sosem tettem.''

- És itt... - elakadt a hangom. Nem tudtam tovább folytatni. 

- Mi történt? - kérdezték egyszerre. 

Lenyeltem a gombócot a torkomból és folytattam:

- És kiderült, hogy beteg. Rákja van és már csak hetei vannak hátra.

,,- Akkor csak rossz hírrel tudok szolgálni. Sajnos, a daganat egyre erősebb. A szervezet, pedig egyre gyengébb. Ha nincs műtét, kizárt, hogy túlélje. Kezdje el győzködni, mert már csak pár hete van hátra. Sajnálom! ''

Nem tudtam magamon uralkodni, kigördült első könnycseppem. 

- Harry... - kezdte Liam.

- És... nincs valami gyógyszer, műtét? - ugrott fel Louis, s járkálni kezdett a szobában.

- De van - csuklott el a hangom.  

- De akkor... - kezdte Liam.

- Csak nincs pénzük kifizetni - fejezetem be félbehagyott mondatom.

- Harry! Ilyen önző nem lehetsz! - mondta Niall. Felhúzott szemöldökkel néztem rá. - Hát te simán ki tudnád fizetni....

- Szerinted én nem ezzel kezdtem? - ugrottam fel én is. - Csak, hogy annyira makacs, hogy nem fogadja el. Egy szót sem akar róla hallani. Hiába mondjuk neki, nem érdekli! 

- De ezek szerint még van esély! Még meg lehet győzni! 

- De Zayn, nem engedi! A beleegyezzése nélkül nem lehet!

- Majd mi meggyőzzük! - indult kifelé Louis.

- De Louis ez nem olyan egyszerű! 

- Miért?

- Mert csak rosszabb állapotba kerülne, ha ezzel zaklatnánk. Én addig veszekedtem vele amíg rohama nem lett és majd nem belehalt. 

,,- Ez nem igaz! Igenis érdekelsz! Szerelek Sofi, hiszen a testvérem vagy. Tudom nem kerestelek 3 évig. Mindig mindennek megvolt az oka, és már el is mondtam. Féltem!
- Akkor most mégis mi a jó büdös francot keresel itt? - kiáltottam én is.
- Erőt vettem magamon és eljöttem hozzád. Hogy, mindent új lappal indítsunk! - kiabált ő is.
- És mégis mit gondoltál, hogy megjelensz és a nyakadba borulok?! - ordítottam. 
- Tudtam, hogy nem lesz egyszerű, de mégis eljöttem! És harcolni fogok a szeretetedért. Nem lökhetsz el magadtól, mert a testvéred vagyok! ''

- De nem fogjuk! Harry bízz bennünk! - rakta vállamra kezét Lou. - Mi meggyőzzük! És meg fog gyógyulni! 

- Köszönöm Louis! - öleltem át. 

- Menjünk!
- Harry nem akarok közbe szólni, de jobb lenne ha ma este itthon aludnál és csak holnap mennénk Sofia -hoz - javasolta Liam.
- Liam, minél előbb ott akarok lenni!
- Mikor aludtál egyáltalán? 
- Múlt éjjel!
- És hol? 
- A kórházban! 
- És mikor aludtál utoljára normális ágyban?
- Azóta nem mióta eljöttem itthonról.
- Erről beszélek! Fel a szobába és aludj! Majd mi reggel ébresztünk és utána mehetünk Sofia -hoz. 
- Ajh, de...
- Nincs de!
Duzzogva felballagtam a lépcsőn, be a szobámba. Valóban régen aludtam már normálisan, de félek, hogy távollétemben Sofi -nak lesz valami baja. 
A szobámba körülnézve, semmi sem változott. Ugyan olyan amilyen állapotban hagytam.
A fürdőszobába sétáltam és a zuhany alá vetettem magam. Talán tényleg igaza van Liam -nek, aludnom kéne mert állva is simán megtudnák nyugodni.
Fürdés után szó szerint dőltem be az ágyba. Az álom egyből elnyomott.

,, - Liam, nem láttad Sofia -t? 
- Nem, ma még nem!
Feltrappoltam új házunk lépcsőjén és bekopogtattam az említett személy szobájába.
- Gyere! - hallottam odabentről.  
Benyitottam hozzá és a sürgő -forgó húgommal találtam szembe magam.
- Mindjárt becsengetnek és te még itt tartasz?
- Tudom, tudom elaludtam! Sietek! - s, kitolt a szobából. 
Fejemet rázva tértem vissza a nappaliba. 
- Elaludt! - közöltem a puszta tényt a srácokkal, mire elmosolyodtak. - Sofia, ha öt perc múlva nem ülsz a kocsiban, el fogsz késni! Csak úgy emlékeztetnélek: az első napod lesz! - ordítottam fel.
- Jövök már! - szaladt le a lépcsőn.
- Tankönyvek?
- Megvan!
- Íróeszközök?
- Megvan!
- Kulcs?
- Itt van!
- Szendó?
- Az is!
- Akkor mehetünk! Majd jövök! - néztem a srácokra.
- Sok sikert! - kiáltotta Liam.
- Köszi! 
Beültünk a kocsiba, s villám sebességgel,  -jó annyira, mégsem olyan gyorsan- indultunk meg a gimnázium felé.   
- Ügyes legyél! Ne káromkodj, illedelmes legyél a tanáraiddal és szerezz barátokat! - soroltam a gimi bejárata előtt.
- Úgy mondod, mintha első osztályba mennék! És sietnem kell mindjárt be csöngetnek! - nyomott puszit az arcomra. 
- Sok sikert! - integettem neki. Elmosolyodott, vissza intett, s eltűnt a többi diák között.''

Arcomon egy könny csordult végig.
Ez talán mind megtörténhetett volna, ha én nem vagyok egy gyáva alak és időben felhívom. Akkor valószínű nem lett volna beteg, s azóta is együtt élhetnénk boldogan. Fene egye meg a nyápicságom.
Leslattyogtam a lépcsőn a konyhába.
- Jó reggelt! Hogy aludtál? - kérdezte a konyhában tevékenykedő Liam.
- Háát - húztam el az 'á' betűt. - Maradjunk annyiban, hogy volt egy szép álmom, ami miatt rájöttem, hogy mekkora egy nagy balfék vagyok. Aaa, igen elég pocsék éjszakám volt - összegeztem végül.
- Miért is vagy balfék? - kérdezte, s közben elém helyezett egy tányért, rajta palacsintával. Hálásan rá pillantottam, majd belekezdtem hegyi beszédembe.
- Hát azért mert, ha nem vagyok nyápic, akkor Sofia nem lenne beteg, itt lenne velünk és boldogan élhetnénk.
- Harry ilyenekre még csak ne is gondolj. Ne okold magad! Azzal csak ártasz. Fogd fel úgy, hogy ilyen boldog életünk lesz, ha pár hét múlva Sofia meggyógyul.
- Lehet, hogy igazad van Liam, de az is lehet, hogy nem.
- Nekem mindig igazam van. Még most is - vigyorgott.
- Ajh, úgy utálom, hogy neked mindig igazad van! - csámcsogtam és közben bosszankodtam.
- Én mondtam!
- Reggelt! - sétált be Louis, s mögötte a többiek.
- Palacsintaaaaaa! - ordította Niall, s letámadta a palacsinta halmot.
Miután megreggeliztünk elindultunk, Holmes Chapel -be.
Az út nem volt olyan hosszú főleg nem, mert nem egyyedül voltam, másrészt a srácok szórakoztattak, vagyis hát próbáltak. Néha -néha sikerült mosolyognom, bár gondolataim nagy rész Sofi körül forogtak. Mily' meglepő.
- Ne agyalj már annyit Harry! Fejezd be és lazulj el.
- De nem tudok Louis, nem érted?
- Hát barátom, Isten bizony ha a testvéred meggyógyul, elviszlek nyaralni.
- Öhm... Louis ez félre érthető volt - szólt közbe Zayn. Ránéztem és láttam, hogy alig bírja vissza folytani nevetését.
- Az most mindegy! Zayn akkor értsd úgy, hogy mind elmegyünk nyaralni.
- Persze, amjd itthon hagyom Sofi -t - forgattam szemeimet. - Találj ki valami mást Louis!
- Persze, majd azt hiszed, hogy őt nem visszük!
- Ja, úgy már más!
- Ciprus vagy Görögország? - bújt a telefonjába.
Én és Liam javasoltuk Ciprust, Zayn és Niall pedig Görögországot.
- Louis? - kérdezte Zayn.
- Nekem édes mindegy! Majd Sofia eldönti! Vagy elmegyünk mindkét helyre!
Mikor elhagytuk az "Üdvözlöm Holmes Chapel -ben" táblát akkor egy kisebb kődarabka esett le a szívemről. Az egész, majd akkor esik le, ha Sofi megygógyul. Addig meg hol gyülemlenek, hol kis darabkákban hullanak.
Leparkoltam a kórház bejáratánál és besétáltunk a fertőtlenítő szerrel megtelt helyiségbe.
Az ablakon bepillantottam Sofi -ra, aki mint látom nem aludt, sokkal inkább unatkozott. A srácok felé fordultam, s elregéltem kéréseimet:
- Először bemegyek én, majd ti. Legyetek óvatosak, ne hántorgassátok a múltat, sokkal inkább ösztönözzétek a műtétre, de azt is nagyon óvatosan, nehogy felhúzza magát. Ja és nem tud, legalábbis tegnap még nem tudott beszélni, mert megfázott, majd most meglátom milyen a helyzet.
A srácok megértően bólintottak, s beléptem Sofia kórtermébe.

 

5.fejezet - That, with Me, and the other 4 guys?

Sziasztok! Bevallom Nektek, nagyon nehezen készült el ez a rész. Egyszerűen tudtam, hogy írni kellene, mert számíthatok rá, de nem ment. Nem tudtam semmit sem írni. Kényszerből, pedig nagyon nem szeretek. Nehezen hoztam össze és nagyon-nagyon röstellem, hogy ilyen sokára. Nem a legjobb részek közé tartozik, de azért remélem, hogy tetszik, s hagytok megjegyzéseket!
Jó olvasását!
Csók, xx Bogyesz♥

Harry Styles

 

Esküszöm megőrjít ez a lány. Hova tűnt? Nem fogja fel, hogy ezzel veszélyezteti a testi épségét is? Esküszöm, ha megtalálom nem ússza meg! Kap egy alapos fejmosást! Aztán pedig egy meglepetést! 

Idegesen futottam a kórház kertjében "Sofia" -t kiáltozva. 

Tőlem pár méterre megpillantottam Sofia -t, ahogy fekszik a fűben és gondolom elájulva mivel nem reagál semmire. 

- SOFI! -ordítottam és futottam feléje amilyen gyorsan csak tudtam. Majd nem orra buktam, de oda értem. Kezeim közé kaptam és futottam be vele.
Odabent az orvosok már elkezdték az újraélesztését, ugyanis leállt a szíve, is míg kint feküdt. Esküszöm, kicsinálja magát ez a lány. Miért nem érti meg, hogy szeretjük Őt és nem akarjuk elveszíteni? Miért hiszi azt, hogy sokkal könnyebb lenne Nekünk, ha Ő meghalna? Egyáltalán miért akar meghalni? Miért akarja, hogy szenvedjünk?
A csipogó hang vissza jött, ami azt jelenti, hogy sikerült. Hála' az égnek!
Egy nővérke benn maradt, az orvos pedig kijött.
- Mr.Styles...
- Igen?
- Beszéltek már a lánnyal a műtétről?
- Igen és hallani sem akar róla!
A doktor úrnak égbe szökött ősz szemöldöke.
- Sajnos nincs rá pénzük és Én felajánlottam, de nem engedi.
- Akkor csak rossz hírrel tudok szolgálni. Sajnos, a daganat egyre erősebb. A szervezet, pedig egyre gyengébb. Ha nincs műtét, kizárt, hogy túlélje. Kezdje el győzködni, mert már csak pár hete van hátra. Sajnálom!
Szemeimbe könnyek szöktek és csak nagyokat nyelve sikerült leküszködni onnan. Az nem lehet! Sofi nem halhat meg!
Lassan lenyomtam a kilincset és beléptem a kórterembe. A nővérke rám mosolygott, majd kiment. Kifújtam hangosan a levegőt, s egy széket Sof ágya mellé húztam. Leültem, s megfogtam kicsi húgom kezét.
- Sofi! - suttogtam. - Tudom, hogy most nem hallod, de azért hátha! Kérlek fogadd el a műtétet! Nem hallhatsz meg! Fogadd el kérlek a műtétet! - dőltem ágyára. Egy kezet éreztem vállamon.
- Ne aggódj Harry! Minden rendben lesz! - mondta Stella néni.
- De ha nem fogadja el a műtétet?
-  Akkor nem tudom! - sóhajtott, s leült az egyik fotelbe.
Egy órán múlva Sof kezdett ébredezni. Megvártam míg kinyitja szemeit és magához tér.
- Sofi fáj valahol?
Megköszörülte torkát és szólásra nyitotta száját, de egy hang sem jött ki a torkán.
- Várj, igyál egy kis vizet! - nyújtottam oda poharát. Ivott pár kortyot, majd újra próbálkozott de semmi. - Szólok az orvosnak! - álltam fel, s sietősen orvosért indultam. Mikor visszaértünk Sof valamit írt egy táblán és felmutatta. 

,,Fáj a torkom és beszélni sem bírok.''

- Sofia mondd, hogy á! - szólt az orvos, mire Sof nagyra nyitotta száját. - Ajaj! A kisasszony felfázott, mikor kiszökött. 

- Nagy a baj? - kérdeztem.

- Adok Neked antibiotikumot. Most valószínű, hogy jó ideig nem fogsz majd beszélni a torkod miatt. 

Sof bólintott egyet, majd az orvos kiment. Magára húzta a takarót és eltakarta fejét. 

- Ne bújj el, így is látlak! Miért csináltad ezt? Azt akarod, hogy meghalj? Hát nem érted, hogy ezzel Minket kínzol? 

Sebesen írni kezdett. 

 ,,Tudom és bocsánat! Én csak egy picit kint akartam lenni! Stella néni?''

- Hazament, hogy csináljon Neked húslevest!
Elmosolyodott.
- Sofi... - kezdtem el mondókám elejét. Megint írni kezdett, s felmutatta:

,,Akkor sem fogadom el a műtétet! És ne is kezdj el Nekem itt papolni!''

- Sof, ne csináld ezt! 

,,Harry! Inkább mondj valamit a műtéten kívül!''

- Jó! 

Teljesen elmerültünk a beszélgetésben, vagyis inkább Én meséltem a Srácokról. Ő pedig figyelmesen hallgatta. Néha- néha vissza kérdezett. Mindent a elejétől. A vége felé meg elaludt, pont mikor Stella néni megérkezett. 

- Jól van? 

- Felfázott, fáj a torka és nem tud beszélni!

- Ha nem lenne beteg, jól leszidnám amiért ezt csinálta! 

- Én is! Ha nem baj akkor én hazaugrok.

- Londonba?

- Igen! Sietek vissza! - mondtam, s egy puszit nyomtam Sof homlokára. 

-  Rendben! - mosolyodott el, s leült a helyemre. - Vigyázz Magadra! 

Bólintottam és elhagytam a termet. 

Sofia Styles

,, - Harry...

- Igen? 

- Anya hív! - mondtam bátyámnak, mire felállt a gurulós székből, s elindult felém. 

- Megyek Picur! - simogatta meg a fejem és elment mellettem. 

Követtem és leugrándoztam a lépcsőn. Anya valamit beszélt Hazz -zal, Apa pedig újságot olvasott. 

- Sofia! - nézett ki az újságja mögül.

- Tessék - mentem oda mellé.

- Kincsem, mi lenne ha elutaznánk?

- Hova?

- A tengerhez.

- Fürödni?

- Igen - puszilt hajon.  Kimásztam öléből és Anyához szaladtam. Mivel nagyon pici voltam még alig értem fel és a pólója szélét kezdtem ráncigálni.

- Tessék - nézett le rám.

- Megyünk a tengerhez - vigyorogtam.

- Honnan veszed ezt?

- Apu mondta! Apuu! - szaladtam vissza. 

- Mit mondtál Te a gyereknek? - törölgette Anya kezét, mert vizes volt. 

- Hát mi lenne ha elutaznánk?

- Jól hallottam? Utazásról van szó? - állt mellém Hazza. 

- Igen! - fordultam felé. - Megyünk a tengerre! 

- Tengerre? - kérdezett vissza.

- Igen.

- Fürdünk majd? - mosolyodott el.

- Naná! - csaptam bele tenyerébe. - Megyek csomagolni! - szökdeltem fel a lépcsőn.''

Letöröltem kicsordult könnyeimet és oldalra fordítottam a fejem. 

- Mi a baj Kincsem? - kérdezte Stella néni. 

,,Semmi! Csak... álmodtam valamit! Harry?'' 

 - El kellett mennie, nem sokára jön! - mosolygott. 

,,Hát persze!''

És ehhez csatoltam még egy szem forgatást is. 

- Tudod, hogy mennie kell, Neki sokkal több kötelessége van mint Nekem vagy Neked! 

,,Igen, és épp -e miatt hagyott itt!''

- Sofi, értsd már meg Őt is!

,,Jól van, jól van!''

- Főztem Neked húslevest! - nyúlt a tálért. Elővett egy kanalat és megvárta, míg nagyjából ülő helyzetbe tornázom Magam. Kezembe adta és enni kezdtem. Sokáig hallgattunk. Mondjuk Én nem is tudtam mi mást csinálni. Stella néni Engem nézett. - Tudod... azon gondolkozom, hogy miért nem akarod elfogadni a műtétet? Mi szeretünk Téged, és nem akarunk elveszíteni! És hát tudod... ezt nem szabadna elmondanom, mert Harry akarta közölni... de nem bírom ki. Azt mondta, hogy ha meggyógyulok, felköltöztet Minket Londonba, vesz Nekünk egy lakást és onnantól Te döntesz, hogy mész Vele a "Direction rezidenciába" - macska körmözött a levegőben - és ott élsz, majd Vele és a barátaival. 

A számat is eltátottam. Hogy, Én vele és a másik négy sráccal? Meg kellene fontolnom ezt a műtét dolgot.

4.fejezet - I waited to get carried away in the death ...

Igaz, csak 4 megjegyzés jött, de annak is nagyon örültem. Nem tudom ki látta, ki nem de a 3.fejezethez kaptam egy kisebb körű kritikát, és hát köszönöm szépen, hogy őszinte voltál Nessa Zsiga! Rajta vagyok az ügyön és remélem nem okozok csalódást és végül tetszeni fog! A pipákra újra felhívnám figyelmeteket, hogy lehet most már ott is értékelni! :) Valamint ez igaz nem a bloggal kapcsolatos, de úgy érzem muszáj közölnöm két dolgot is, az egyik, hogy mindenki nézze a posta fiókját, aki előjegyezett az One Direction Különszámra, mert MEGCSINÁLTUK, ÖSSZEHOZTUK A 3000 ELŐJEGYZÉST! Borzasztó büszke vagyok most Magyarország valamennyi Directioner -ére! Úgy gondolom, hogy ezzel is megmutattuk a Srácok menedzsmentjének, hogy össze tudtuk hozni a 3000 előjegyzést!
A másik amit említeni szerettem volna, hogy minden Directioner és nem Directioner Anyukának sok boldog anyák napját utólag is! 
Jó olvasást és megjegyzéseket hagyjatok!
Csók, xxx Patrii

Sofia Styles

Megint ide kerültem? De hát miért? Miért vagyok folyton itt?
- Kincsem...
- Anyu?
- Kicsikém - ölelt magához rég nem látott Anyukám.
- Anyu... - gördültek ki könnycseppjeim.
- Shh... ne sírj, Kicsim. Minden rendben!
- Anya... én...
- Nem kell magyarázkodnod Kicsim! Megértelek. És nagyon büszke vagyok rád. Jól tetted, hogy megbocsájtottál Harry -nek.
- Jaj, Anyu miért hagytatok magamra? - fúrtam bele fejemet vállába.
- Nem hagytunk magadra. Veled vagyunk mindig. A szívedben mindig élni fogunk. Szeretünk és éppen ezért nem hagyunk magadra.
- És hol van Apu?
- Ott jön - mutatott el a másik irányba. Oda kaptam a fejem és Apa csakugyan ott jött. Felálltam és nyakába ugrottam.
- Apu! - hüppögtem.
- Kicsikém. De hiányoztál! Minden rendben? Miért sírsz?
- Úgy hiányoztok - suttogtam fülébe.
- Jaj, Kincsem.
- Sofi, mondtam már, hogy ne pityeregj miattunk. Mi mindig is itt leszünk Neked - simogatta a hátam Anya. Leszálltam Apáról és vissza ültünk eredeti helyünkre.
- Kicsim... - kezdte Apa. Felnéztem rá. - Nagyon büszkék vagyunk rád Anyáddal.
- Én egy valamit mégsem értek. Miért ájulok el folyton? Most is, mikor végre olyan sok idő után Harry karjaiban voltam, miért jöttem el tőle?
- Kicsim ez a betegség. Erről Te nem tehetsz - tűrt a fülem mögé egy hajtincset Anya.
- És már menned kéne vissza, mert Harry és Stella néni nagyon aggódik érted! - mondta Apa.
- Had maradjak még! Csak egy picit! Kérlek - suttogtam a végét könnyeimmel küszködve.
- Drágám menned kell! Oda lent várnak. Ígérj meg nekem valamit - mondta Apu.
- Igen? - néztem zöld szemeibe. Pont mint Harry -é.
- Megmondod Harry -nak, hogy Rá is nagyon- nagyon büszkék vagyunk. Persze nem azért amit tett veled, hanem azért amiért tette.
- Ígérem, hogy elmondom nekik! - öleltem át Apukám.
- Kicsim, ígérj meg nekem is valamit - kezdte Anyu. - Ígérd meg Nekem, hogy ha vissza mész elfogadod Harry ajánlatát.
- Milyen ajánlatát? - ráncoltam a homlokom.
- Majd megtudod. De most menj, várnak rád! Szeretünk és mi mindig itt leszünk veled - hallottam egyre halkabban Anya hangját és végül eltűntek. Korom sötétség.
- Ne, Anya, Apa! Gyertek vissza! Anya! Apa! - kiáltottam sírva.
- Hé, shhh! Nincs semmi baj! Itt vagyunk! - ölelt valaki magához. Pislogtam párat, mire megszokta a szemem a fényt. Körül néztem és Harry karjaiban voltam.
- H...Ha...Harry - akadoztam, mert a sírástól meg sem tudtam szólalni.
- Shhh... semmi baj! - ringatózott velem ölében.
- Harry... -töröltem le könnyeim.
- Igen? - néztem csillogó szemeibe.
- Találkoztam...
- Kivel?
- Anyával. És Apával. Büszkék Rád!
- Találkoztál velük?
- Igen! Nagyon büszkék Rád!  És nagyon szeretnek!
- Jaj, Sof! - szorított magához.
- Stella néni?
- Itt vagyok Kicsikém! - szólalt meg. Arrébb csúsztam és megöleltem őt is.
- Sof... lenne itt egy dolog - kezdett bele Harry. Ajajj! Rá emeltem tekintetem jelezvén, hogy folytassa. - Szóval Stella nénivel megbeszéltük és muszáj lesz  elfogadnod.
- De mégis mit? - jártattam kettejük közt a tekintetem.
- Sofi, fogadd el kérlek a műtétet - mondta Stella néni.
- Milyen műtétet?
- Amivel meggyógyítanak - mondta Harry.
- És honnan veszitek, hogy nem fogadnám el? - kérdeztem.
- Onnan, hogy Harry fizeti.
- Micsoda? - néztem Stella nénire.
- Sof, enged meg, hogy...
- Szó sem lehet róla! Nem, nem és nem. Kizárt dolog!
- Sofi, ez az egyetlen esély, hogy meggyógyulj! Ne tedd ezt velünk! - kérlelt Stella néni. Erről szó sem lehet. Nem fizetheti ki. Ingattam a fejem megállás nélkül, amivel azt értem el, hogy jól megszédültem úgy, hogy inkább abba hagytam és hátra dőltem.
- Sof, figyelj rám! - szólt Harry. Oldalra fordítottam a fejem és Hazz -ra néztem. - Ez az egyetlen - emelte ki az 'egytlen' szót - esély rá, hogy meggyógyulj és egészséges legyél.
- Harry nem! Nem tehetem meg ezt veled! Meg kell értened! Nekem nagyon nagy lelkiismeret furdalásom lenne miatta.
- Sof, kérlek! - suttogta. - Kérlek szépen! Engedd meg!
- Nem Harry!
Felállt és kiment a kórteremből. Magamra haragítottam. Most haragszik rám. Pedig Ő csak segíteni szeretne. Stella néni hangos sírásban tört ki.
- Sofia, kérlek!
- Stella néni érts meg engem is! Milyen már, hogy a testvérem pénzéből fizetjük ki a drága műtétem csak, hogy meggyógyuljak.
- De...
- Nem! - szakítottam félbe. - És akkor mi lenne, ha Harry nem lenne híres? Akkor mit csinálnánk? Miből lenne rá pénzünk?
- Ne ezen gondolkozz! Harry híres és azért hagyott itt téged, hogy legyen pénze. Hogy, ilyen esetekben ki tudjuk fizetni az élet mentő műtéted. Sofi, egyre rosszabbul vagy, folyton elájulsz. Ez így nem mehet tovább! Meg kell műtenünk!
- NEM! Nem kell Harry segítsége. Az, hogy megbocsájtottam, még nem azt jelenti, hogy puszipajtások vagyunk, olyanok mint régen, mert igenis fáj, hogy úgy magamra hagyott, 3 éven át keresztül. Nem törődött velem, még csak egy rohadt képeslapot sem kaptam a szülinapomra. Haragszom rá még mindig, de rájöttem, hogy nem tudok nélküle élni. És ha már itt tartunk, Neki és Neked is sokkal jobb lenne ha meghalnék, mert akkor nem kellene egy ilyen szürke, összetört, árva egérre vigyázni és enni adni Neki. Ennyit erről. Ja és ha meghalnék, legalább Anyuékkal lehetnék és nem itt lent rohadnák meg egyedül!
Stella néninek még több könny gyűlt a szemébe, majd Ő is felállt és kiment. Remek! Mindkét szerettem haragszik rám. Pedig Én csak boldog szeretnék lenni a maradék életemben. Boldog, és vidám. Harry -vel szeretnék lenni és amennyit csak tudunk bepótolni a sok elmaradt időből. De Én ezt is elcseszem, mert kiabálok Velük és Magamra haragítom Őket. Egy nagy balfék vagyok. 
Az ablak felé hajtottam a fejem és kinéztem az ablakon. A Nap éppen lemenni készült. De régen is láttam Naplementét.
Lábaimat kidugtam a takaró alól és lassan leraktam a földre. Felültem és nagy nehezen felálltam. Járni még csak tudok, nem? Legalábbis remélem. Tettem egy lépést a köpenyem felé. Majd még egyet és még egyet. Ez az, megy ez Nekem.Magamra húztam a ruhadarabot és eltipegtem az ajtóig. Lenyomtam a kilincset és kinéztem a kis résen. A folyosón tiszta volt a levegő, így gyorsan -már amennyire gyorsan tud egy rákos ember- végig mentem a folyosón és benyomtam a liftet hívó gombot. Hamar lent voltam az előtérben. Kiléptem a kórház kapuin és megcsapott a lágy, esti szellő. Csoda, hogy most nem zuhog az eső.
Kimentem a kórház kertjébe és lefeküdtem a fűbe.

Csak néztem fel az égre és azon gondolkoztam, hogy hol ronthattam el. Sosem voltam valami rossz gyerek, mindig hallgattam szüleimre. Isten mégis, valahogy úgy intézte, hogy szüleimet elvegye tőlem és megajándékozzon egy ronda betegséggel. Mivel érdemeltem ezt ki? Mit tettem, amiért bűnhődnöm kell?
Szemem újra az égboltra terelődött. A narancssárga már- már rózsaszín árnyalatot lassan átvette a sötétkék szín. A napot felváltották a csillagok és a Hold. Teli Hold volt. Gyönyörű! Rég néztem már a csillagokat, pedig ez régebben minden esti szórakozásom volt. Míg mások a TV -t bámulták, én a csillagokat néztem és próbáltam kiigazolódni a sok kis égitesten. Nem mondhatni, hogy vizsgáltam őket, inkább csak úgy néztem. Szépek voltak. Nekem Ők jelentették az esti TV nézést.
Lehunytam szemeim és élveztem a tücskök ciripelését, az éjjeli pacsirták dalolását. Egy hatalmasat dörgött az ég, mire összerezzentem. Villámok cikáztak az égbolton. Úgy látszik elszóltam Magam, mikor kijöttem.
A sötét felhők eltakarták a csillagokat, így Engem megfosztva a gyönyörű látványtól. Az ég megint dörgött, de nem érdekelt különösképpen. Tőlem az  ég is leszakadhat, de Én itt maradok.
Éreztem az első ersőcseppeket Magamon. Az eső is elkezdett esni, de nem ám szemerkélni, zuhogni. Teljesen eláztam és átfagytam, de nem érdekelt. Maradtam. Feküdtem a fűben és vártam, hogy a halál elragadjon Magával.

3.fejezet - Dreams

Jézus, Úr istenem! Köszönöm, köszönöm, köszönöm, köszönöm! Mindent nagyon köszönök! 7 megjegyzés, 8 olvasó *-* Nagyon szépen köszönöm, csodálatosak vagytok! Hát meg kell, hogy mondjam miközben írtam a részt a vége felé én is elbőgtem magamat! Nem tudom, hogy de alig láttam valamit a könnyek miatt és, ha én elsírtam magam rajta, akkor bízom benne, hogy sikerül titeket is megsiratnom! ;)
Megjegyzéseket hagyjatok!!
Jó olvasását!
Csók, xx Patri

UI.: Kint vannak a pipák LEHET PIPÁLGATNI! 

Harry Styles

 

- Úristen, Sofi! Orvost, gyorsan egy orvost! - ordítottam ki az ajtón. Sofi elájult és a gép, pedig egyenletesen egymás után hosszan csipogott. A kis hegyek eltűntek a monitorról, én pedig egy szakadék legesleg szélén éreztem magamat. Miért történik ez velem? A testvéremnek leállt a szívverése, MIATTAM. Minden miattam van. Minden! Hogy, beteg lett és, hogy most leállt a szíve. De ez a kiáltozás nem dühből szólt, hanem inkább tudatára akartam adni mennyire szeretem. De semmi értelme nem volt! Ezzel csak rosszat tettem! Ráadásul Stella néni soha többet nem fog beengedni Sofi -hoz. Mivan ha nem tudják visszahozni az életbe? Mi van, ha Sofi felkerül az égbe? Mit csinálok, ha egyetlen élő családtagom, egyetlen drága húgocskám meghal? Én abba belerokkanok. Én azt nem bírnám ki. És, az is bizos, hogy megölném magamat. Nem tudnék bűntudattal élni. Egyszerűen képtelenség. Lehet, hogy egyes embereknek megy, de az nem én vagyok.

A kórteremből szószerint kitaszítottak, és Stella néni ordibálását hallgatom. 

- Soha többet, nem ládhatod Sofi -t! Azt hittem értelmes vagy és megtudjátok beszélni, de rosszabb vagy mint egy öt éves kis kölyök. Csak akkor láthatod Sofi -t, ha ő akarja, arra viszont ne számíts! És most takarodj innen! 

Egy ideig álltam és bambultam. Kezdtem homályosan látni, szemebe gyűlő könnycseppek miatt. 

- Nem hallottad? TAKARODJ! - kiáltott rám. Lassan megindultam. Odakint szakadt az eső. Hajam lelapult, ruhám átázott. Esőben sétáltam Holmes Chapel utcáin. Sötét volt, néhol egy- egy lámpa világított. A város kihalt volt. Nem olyan mint amelyre emlékeztem. Régen színes volt minden, alig- alig esett az eső, és zajlott az élet. Régen minden tökéletes volt. Imádtam délutánonként Sofi -val a kertben, vagy éppen a játszótéren játszani. Akkor még felhőtlenek voltunk. Mikor esett az eső, a kandalló elé kuporodtunk és anyu vagy énekelt, vagy mesélt nekünk. Nagyon szerettünk énekelni. Anyunak arany torka volt. És Sofi -nak is az van. Én miattuk indultam az X-Factor -ban. Nyerni szerettem vona, hogy Stella nénivel és Sofi -val Londonba költözhessünk és új életet kezdhessünk. És ezt elcsesztem. Sofi -nak igaza van. Itt hagytam 3 évre. Itt hagytam mikor a legnagyobb szüksége lett volna rám. De azt hiszitek nekem, olyan egyszerű volt? Szerintetek nem szenvedtem mikor elindultam? Vagy mikor egy szomorú számot kellett énekelnem? Torkomba hatalmas gombóc keletkezett és sehogy sem tudtam lenyelni. És ez mindig mai napig ott van. Iszonyatosan mardosott a bűntudat. Fájt, hogy itt hagytam Sofi -t, és még csak fel sem hívtam. Fájt és még mindig fáj. Persze, voltak olyan pillanatok mikor boldognak tűntem. Mert boldog voltam. Kívül. De belül összetört. Az csak egy álca volt. 

Az eső még mindig esett, én pedig egy követ rugdalva mentem. Hogy, hova? Fogalmam sincs. Csak mentem előre. Talán a kocsimért kéne menni. És abban aludjak? Vagy menjek vissza a srácokhoz? Annak semmi értelme nem lenne mert mindenki a családjánál van. Mert mind a négyőjüknek boldog családja van! Azt hiszik az emberek nekem mindenem megvan! Pénzem, hírnevem... de a legfontosabbról mindig elfelejtkeznek. Nincsen családom. És ez a világon a legfontosabb. Fontosabb mint a pénz, vagy a népszerűség. Csak egy beteg húgom van és egy nagynéném, akik utálnak. Ez az élet? Ez nem az! Ez egy pokol. Utálom az életem. És ez most bizonyosodott meg bennem. Utálom! Egy pokol. Erre nem tudok mit mondani.
Beültem az autóba és meredtem magam elé. Hogy, lehetek ilyen tuskó? Mérgemben bele boxoltam a kormányba, amivel elértem, hogy egy hangos duda szót hallassak. Remek! Fejemet a kormányra hajtottam és lehunytam szemeimet. Vissza kell mennem a kórházba! Meg kell tudnom, mi történt Sofia -val. Egyáltalán miért is jöttem el? Olyan szerencsétlen vagyok. Gyújtást adtam, majd hangosan felbőgettem a motort. 100 -zal repültem végig az utcákon, volt, hogy piroson is átmentem, de nem érdekelt. Látnom kell Sofia -t! Leparkoltam és amilyen gyorsan csak tudtam, berohantam. A recepción utánam kiáltottak, de az sem érdekelt. Csak futottam a liftig. Meg nyomtam a 2 számot és idegesen dobolni kezdtem a lábammal.
- Mi lesz már! - mondtam, inkább csak magamnak A lift egy hangos csöngetéssel jelezte, hogy megérkeztem. A folyosó végére futottam és betekintettem az ablakon. Sofia bent aludt. Melette egy fotelben pedig Stella néni. Minden rendben! Hála' az égnek! Nagy kő esett le a szívemről. Holnap utána járok, hogy hogyan lehet Sofi -t meggyógyítani. Fáradtan rogytam le az egyik székre. Szemeim automatikusan lecsukódtak és mély álomba szenderültem.

,, - Sofi! Úgy örülök, hogy meggyógyultál! Nagyon szeretlek! - öleltem át húgomat. Meggyógyult. Vége a rémálomnak. Újra karjaimban tarthatom. Újra ölelhetem. 
- Harry, köszönöm! Mindent nagyon köszönök! - ölelt még mindig.
- Nem kell semmit sem köszönöd! - váltam el tőle és néztem szemeibe. Vagyis néztem volna, ha nem sütötte volna le azt a gyönyörű barna szempárt. Álla alá nyúltam és felemeltem, hogy újra szemeibe nézhessek. - Sofi, én nagyon szeretlek téged! Azt hittem el veszítelek! Abba bele pusztultam volna! Köszönöm, hogy megbocsájtottál! Szeretlek és soha többet nem hagylak magadra! Szeretlek Sofi! - nyomtam egy csókot homlokára. 
- Én is Harry! Soha többet nem akarlak elveszíteni! - ölelt meg.
- Nem fogsz! - suttogtam és közben végig simítottam hosszú barna haján. - Mehetünk? - kérdeztem.
- Mehetünk! - csúsztatta bele tenyerét az enyémbe, majd beszálltunk a kocsiba és elindultunk. - Hova megyünk? 
- Titok! - mosolyodtam el. 
- Ne már, mondd el! 
- Majd meglátod! 
- Gondolom el Chapel -ből! - mondta mikor elhaladtunk a ,,Viszlát! Jó utat!'' tábla mellett. Nem mondtam semmit. A rádió halkan ment, mikor felcsendült a Live While We're Young. Sofi megelőzött és feltekerte a hangerőt. Kérdőn néztem rá. - Mi van? Nem mondtam, hogy nem szeretem! - erre elvigyorodtam. Gyorsan történt minden. Egy pillanatra néztem Sof -ra. 
- Harry! Vigyázz! - sikította. Oda néztem és egy fába mentünk bele, esélyem sem lett volna elkanyarítani az autót.''

Megriadtam. Szörnyűt álmodtam.
- Mr.Styles, nagyon fáradtnak tűnik! - jött Sof kezelőorvosa. - Bent töltötte az éjszakát?
- Igen! - álltam fel.
- Látszik! Menjen nyugodtan haza!
- Kérem, mi van Sofi -val?
- Sikerült az állapotát stabilizálnunk, de nem tett jót neki, hogy kiabáltak. Bele is halhatott volna.
- Tudom! - hajtottam le a fejemet.
- Kérem a továbbiakban mellőze az ilyen fajta viselkedést, vagy ki kell tiltanunk a kórházból.
- Rendben, és nagyon sajnálom! Ígérem több ilyen nem lesz! Doktor úr, azon gondolkoztam, hogy lenne -e valami módszer, terápia, esetleg gyógyszer amivel meglehetne -e gyógyítani Sofi -t?
- Van egy műtét amivel ellehetne távolítani a daganatot, de elég macerás műtét és mivel külföldi orvos végezné el, elég drága!
- Az nem számít! A lényeg, hogy ezzel meggyógyulna és makk egészséges lenne, nem?
- Ha sikerül a műtét, igen!
- És ha nem sikerül?
- Maradandó károsodás és fenn áll a veszélye a halálnak is!
- Jesszusom!
- Jól van? Nagyon sápadtnak tűnik!
- Ők ezt már tudják?
- Igen, már említettem de ez a téma abba is maradt.
- Aha, köszönöm! - mondtam majd az ablakhoz léptem. Stella néni háttal ült és nézte az alvó Sofi -t. Lassan lenyomtam a kilincset és beléptem.
- Mit keresel te itt? - állt fel mikor meglátott.
- Stella néni, kérlek! Ne tilts el tőle! Én szeretem őt, mindennél jobban! Nagyon sajnálom ami tegnap történt. Borzasztóan! De lehet tudnék segíteni. Kifizetném a műtét!
- Szó sem lehet róla!
- De Stella néni! Tudom, hogy nincs rá pénzetek, a mindennapi betevőért dolgozol! Engedj meg ennyit, had fizessem ki Sofi műtét! Mindketten szeretnénk ha meggyógyulna!
- Harry, én nem tudom! Teljes mértékben igazad van, de nem tudom, hogy Sofi engedné -e! Ezt tőle kell megkérdezned.
- Ha igent mondd, te megengeded?
- Igen!
- Köszönöm!
Sof -ra néztem és mozgolódni kezdett. Kinyitotta a szemét, pislogott párat majd rám szegezte tekintetét.
- Sof, Istenem! Nagyon sajnálom! Ne haragudj rám, kérlek! Én... - itt elakadtam.
- Sofi fáj valahol?- kérdezte Stella néni.
- Mo...st s.sss.emmi! - akadozott.
- Jaj, kicsim! - ölelte meg -már amennyire tudta- Stella néni.
Én csak álltam ott idétlenül és Sofi -t néztem. Miért nem bocsájt meg? Lehet, hogy már soha többé nem fog szeretni? Vagy majd később megbocsájt?
- Stella néni! - beszélt halkan már- már hörögve.
- Igen?
- Kimennél egy picit?
Azt hittem rosszul hallok, de szerintem Stella néni is.
- Hogy, mondod?
- Kimész? Szeretnék Harry- vel négy szem közt beszélni!
- Öhm, persze! Harry - fordult felém - ne legyen olyan mint tegnap!
- Nem lesz! Ígérem!
Stella néni bólintott majd kiment. Sofi -ra emeltem tekintetem.
- Harry... - kezdte.
- Igen?
- Meghallgatnál? Úgy, hogy nem vágsz közbe! - de megjött a beszélőkéje! Örülök neki! Bólintottam, s folytatta. - Szóval, míg aludtam álmodtam valamit - arcomra kiült a kíváncsiság -találkoztam anyuval és apuval. Vagyis inkább úgy fogalmazom meg, hogy éltek. Együtt voltunk, te, én és anyáék - szemeimbe könnyek gyűltek - és mi összevesztünk. Anyu azt mondta, hogy béküljünk ki egymással, mert történnek az életben szívtelen dolgok. Például ha az egyik családtagunk meghal. Megkérdezte, hogy haragban akarunk -e elválni egymástól, mire mi kibékültünk. Még aznap anyuék meghaltak. És szörnyű volt! - gördültek le könnycseppjei. Nem csak neki, nekem is ázott volt az arcom a könnyektől. - Arra jutottam - törölte le a sós vizet arcáról - hogy akármennyire is haragszom rád, szeretlek! Persze ezt eddig is tudtam! Hiányoztál Harry és rossz volt nélküled. Nem akarlak elveszíteni! - suttogta a végét és újra kibuggyantak könnyei. Beszéde közben, nagy nehezen feltornázta magát az ágyban -már amennyire tudta- így félig ült. Magamhoz húztam és szorosan megöleltem.
- Jaj, Sofi! Istenem! Nagyon sajnálom! Mindent nagyon sajnálok! Ne haragudj! - hüppögtem. Itt és most nem érdekelt ki lát és ki nem. Nem érdekelt, hogy fiú vagyok és, hogy puhány mert a Húgom karjaiban sírok. Semmi nem érdekelt csak Ő.
- Én is nagyon szeretlek! - mondta akadozva. Kezei mely a nyakam köré voltak fonódva leestek, és teste visszazuhant az ágyba. Szemei lecsukódtak.  A hegyek újra eltűntek!
- SOFI!