10.fejezet - In ends our story...

Drágaságaim!

Nagyon nehezen, de elkezdtem írni az utolsó részt. Annyira nem akarom, hogy vége legyen. Számtalan új ötletem van a bloggal kapcsolatban, de még a legeslegelején eldöntöttem, hogy ez így lesz, és nem akarok már rajta változtatni. Hirtelen azt sem tudom mit mondjak... Elakadtam, pedig most kellene a legtöbbet regélnem. Szerintem azt csinálom, hogy most itt az elején nem rizsázok, hogy minél hamarabb olvashassátok a részt, hanem majd a rész végén, írom le a mondanivalómat. Ja és minden képen hallgassátok közben ezt a zenét, nagyon fontos, így lesz csak hatása.
Így utoljára: Jó olvasást!
Csókol benneteket, xoxo Bogyesz♥

(Ha lejár a zene indítsátok újra.!!!)

 Harry Styles

1 héttel később

Vesztettek már el valakit? Legyen az család tag, nagymama, nagypapa, vagy egy hörcsög? Tudjátok milyen érzés az, mikor valakid meghal? Hát az aki nem tudja, nagyon mázlista. Engem évek óta ver az Isten. Csak tudnám mivel érdemeltem ki. Csak azt tudnám, miért büntet. 

Diliházba zártak. Tök jogosan. Van amikor csak úgy rám jön és ordítanom kell. Most is így van. Torkom szakadtából üvöltök, hogy valaki meghalljon. Rántson ki ebből a rém álomból. Üvöltök és sírok. És ezzel csak rosszabb lesz.

Sofia meghalt.
Nem sokkal azután, hogy végre belement az életmentő műtétbe. Amitől meggyógyulhatott volna. Amitől most újra együtt lehetnénk. De ő a halált választotta. És nem engem.
Úgy érzem, már nincs miért élnem. Teljesen fölösleges itt lennem, csak szennyezem a levegőt. És ha én meghalok, van rá remény, hogy újra a családommal legyek. És ennél többet nem akarok. Tudom, tudom itt vannak a srácok. És Stella néni. Csak, hogy Stella néni mikor megtudta szívinfarktust kapott és meghalt. Legalább ő már fent van a családjával. Na és én? Én ezt érdemlem? Hogy, minden család tagomat a föld alá temessem? Én ezt érdemlem? Én miért nem lehetek végre a családommal? Miért szakítanak el mindig a szeretteimtől? Nekem miért ez a Sors jutott? Miért pont én? Miért pont az én családom halt meg? Miért hagytak el? Ez a sok kérdőjel. Senki sem tud rá válaszolni. Senki!
Levegő vételem felgyorsult és nagyon rosszul lettem. Menten ordítani kezdtem. És ez így megy egy hete. Ha túl sokat gondolkozok bármin is, rosszul leszek és ordítanom kell. Ezért zártak el egy steril környezetbe. Azon se csodálkoznék, ha a barátaim letagadnának. Ha mindenki elfelejtene. Ha az One Direction négy fiúval indult volna. Hisz' kinek is kell egy ilyen bolond, árva ember? Kinek is kellene... senkinek!
A halált nem lehet felfogni. Sem elfogadni. Sosem fogod tudni felfogni az életben, hogy a szüleid meghaltak. A kishúgod meghalt. Ezt egy ember sem tudja feldolgozni. Hiába vagyok 19 éves, ezt még egy 85 éves ember sem fogná fel. Egy 85 éves embernek azért lenne könnyebb, mivel már ő idős, és sokkal közelebb van a halálhoz.
A szeretteink elvesztése, maradandó nyomot hagy mindenkiben. Legyen az gyerek, csecsemő, vagy egy 19 éves fiú. Például mikor majd megtalálom az igazit. Szülei ott ülnek majd az esküvői asztalnál, lánya mellet, viszont az én oldalamon ki fog ülni? Senki! Mert én egy senki vagyok! Mert nekem nincs családom!
Üvöltenem kellett megint. Miután kiadtam magamból a bánatom egy részét, egy nagyon pici részét, az 5 százalékát, zokogva borultam az ágyra. Sofia itt  hagyott. Elment. Soha többé nem látom.
Az a bizonyos éjszaka után történt. Mikor Niall bent töltötte az éjszakát Sofia -val. Én hülye, otthon aludtam, nyugodtan és megvoltam róla győződve, hogy Sofia biztonságban van. Ez így is volt, semmi tagadás. Viszont másnap reggel. Alig bírta nyitva tartani a szemeit. Beszédre már egyáltalán nem volt képes. Néha, néha rám pillantott, de lecsukta szemeit. Azokban az órákban értettem meg, mit is jelent nekem valójában Sofi. Azokban az órákban imádkoztam Istenhez, kegyelmezzen meg nekem. És nem tette. Elszakította tőlem testvéremet, majd nagynénémet. És itt van az újabb kérdés, amit minduntalan felteszek: Miért?

,,Minden perc számított. Minden egyes perc meg volt számlálva. Akár ez, akár a következő. Bármelyik percben elmehet. Bármelyik percben itt hagyhat. És ebbe nem tudok bele nyugodni. Addig kapaszkodom az utolsó fűszálba is, míg végleg itt nem hagy. Hiszen még él. Hahó, emberek! Sofia még él! Ne gyászoljunk már! Még nem halt meg! Még történhet csoda! Még betoppanhat az életmentő műtéthez az orvos. Bármelyik perecben.
- Sofia... - hangom rekedt volt, a könnyekből ki sem látszódtam. Stella néni teljesen kivan. Egy percre sem engedi el Sof kezét, ahogy én sem. Nem hagyjuk itt az utolsó perceiben. Itt leszünk vele. Végig kitartunk mellette.
A srácok némán álltak. Hol kifele az ablakon bámultak, hol engem vizslattak, hol pedig Sofiát nézték. Niall is teljesen kivolt, azt hiszem az utolsó két napban nagyon hozzá nőtt. És ezt nem is csodálom.
- Sofia... - kezdtem újra mondatom. - Maradj itt velem! Maradj itt velem kérlek!
Szemét kinyitotta, Stella nénire nézett, majd rám emelte könnyel teli szemeit. Sós könnyei, potyogni kezdtek, és végig csordultak az arcán, rá a párnájára.
Eddig bírtam, tűrtem, de most kitört belőlem a zokogás. Liam felállított és kivitt a teremből. Leültünk a kinti székekre, és én  tovább sírtam. Nem akarom elhinni, hogy ez történik velem. Liam átkarolt és magához vont. Nagyon jól esett, hogy így törődik velem, és végre sírhatok valaki vállán. 
Egy jó fél órája lehettünk kint, egyikünk sem szólt semmit. Néha- néha elhaladt egy orvos, vagy egy nővér előttünk. 
- Harry gyere gyorsan, Sofi nagyon rosszul van! - jött ki Louis.
Felpattantam és amilyen gyorsan tudtam, bent voltam újra Sofi mellett. Kezeit megfogtam, így éreztettem vele, hogy itt vagyok. Száját kinyitotta, de nem tudott semmit mondani. Vissza is csukta. 
- Ne haragudj rám, kérlek! Az én hibám! Minden az én hibám! 
- Nem a te hibád! - suttogta elhaló hangon. 
- De... 
- Nem... és még a halálos ágyamon is vitatkozok - mosolyodott el. 
- Jaj, Sofi! Szeretlek! Sajnálom! - leheltem homlokára egy puszit.
- Ne sajnáld Harry! Én is szeretlek! Mindannyiótokat! - és lecsukta szemeit. Végleg!
A gépek hangos, egyenletes csipogásba kezdtek, a kis hegyek eltűntek, és csak a hosszú egyenes csík maradt.''


Ennyi! Vége! Sofia elment! Itt ért véget a mi történetünk! A halál győzött és magával rántott egy ártatlan embert!
Viszlát Sofia! 

The End

Huh, hát sziasztok! Újra. Miközben írtam a részt, én is hallgattam hozzá a zenét, folyamatosan, és a végére szabáj szerűen zokogtam. De komolyan! Nem tudom titeket, hogy érintett meg a történet, de bennem mély nyomott hagyott. Az biztos, hogy már most eldöntöttem, hogy lesz még ilyen szomorú történetem. :)
Az egész sztori igazából úgy kezdődött, hogy éppen fürdötem... NEM RÖHÖGNI.... és csak úgy eszembe jutott, hogy mi van ha...? Mi van ha, van egy lány, akit elhagyott a bátyja a tehetség kutató miatt, és mi van ha a lány szülei pluszban még meg is haltak. Aztán a bátyus vissza jön, bocsánatért esedezik, de kiderül, hogy a csaj halálos beteg. Vívódnak, elfogadja a műtétet, ne fogadja... aztán az utolsó percekben elfogadja, majd közlik vele, hogy hetek múlva jön az orvos. A lány nagyon jóba lesz, bátyja barátaival, és teljesen megbocsájt testvérének is. Viszont időközben a lány meghal, így bátyjának már egyetlen egy rokona sem marad. És vége!
Az ötlet nagyon felcsigázott, minél hamarabb leakartam írni, ezért is emrtem bele vágni. NAGYON- NAGYON KÖSZÖNÖM ANNAK, AKI VELEM TARTOTT, ÉS OLVASTA A RÉSZEKET. 
El sem tudom mondani, mennyire jól esett, a sok szeretetetek, lelkesedések. Sokszor ti és szívhez szóló kommentjeitek, adtak erőt az újabb rész megírásához. NAGYON NAGYON KÖSZÖNÖM MINDENKINEK! El sem tudtam néha hinni, hogy 21 rendszeres olvasóm, és temérdek kommentjeim vannak a részek alatt. Remélem id is kapok párat :P
Nos hát akkor egy kis statisztika. Köszönöm szépen a 21 olvasót, a 2228 oldalmegjelenítést, és azt a sok gyönyörű kommentet. El sem tudjátok hinni, mennyit jelent ez nekem, és, hogy milyen boldog vagyok, hogy itt voltatok velem. Esküszöm nincs annyi hála, amennyit én ide nektek leírhatnék, és elmondhatnék.
Köszönöm szépen a fejlécet Bius Szi. -nak, és a kinézetet pedig Nessa Zapper -nek, valamint a csodálatos trailert is neki köszönhetem.
Valamint nagyon -nagy KÖSZÖNTETEM JÁR, minden kedves OLVASÓMNAK! Tényleg nagyon szépen köszönöm! Szeretlek titeket! 

Csókol benneteket, xoxo Bogyesz♥